RÓLUNK

Az éltető színesség

A Kolorprint Nyomdaipari és Kereskedelmi Kft. a Megyei Könyvtár nyomdájából alakult három tulajdonossal 2001-ben. Időközben az átalakulások és átszervezések következtében tulajdonosi és telephelyi váltás is történt. Jelenleg Békéscsabán a Teleki u. 6 szám alatt található a nyomdaüzem.

A lehetőségekhez igazítva látjuk el elsősorban a kisebb cégek, a lakosság, illetve a közintézmények nyomtatványigényeit. Felgyorsult világunkban leginkább a határidőnek és a magas minőségi követelményeknek igyekszünk megfelelni. Rugalmasan alkalmazkodunk a megrendelői  igényekhez, elvárásokhoz. A szolgáltatásunk kiegészül az előkészítéssel, valamint az egyre nagyobb tért hódító digitális technológia alkalmazásával. Működtetünk egy kisebb hagyományos könyvkötészeti műhelyt is, mely régi könyvek javításával és egyedi kiadványok elkészítésével foglakozik. Telephelyünkön még megfér egymással a régmúlt technológiája (egyedi kiadványokhoz), illetve a munkaigényekhez igazítva a mai technológiai eljárások. Szakembereink, megfelelően felkészülten, igyekeznek a megrendelőink igényeit megvalósítani.

Ön elképzeli, Mi igényei szerint megvalósítjuk!

 

Knyihár János

Kövess minket

Hírlevél

Submitting Form...

The server encountered an error.

sikeres küldés

@ 2019 DESIGNED BY GUROBI MINDEN JOG FENNTARTVA KOLORPRINT KFT.